Ha fogalmunk sincs arról, hogy pontosan mit kell tennünk annak érdekében, hogy minőségi napelemes rendszerünk legyen, akkor érdemes szakembereket megkérdeznünk az adott témával kapcsolatban, hiszen ennek köszönhetően teljes mértékben tájékozottak lehetünk. Általában véve nem utolsó szempont, hogy mekkora a háztartás, amit el szeretnénk látni energiával, hiszen ennek megfelelően kell kialakítanunk a komplett rendszert. Általában véve pedig nem utolsó szempont, hogy mennyit fogunk világítani, vagy éppen fűteni, hiszen a napelem ár kapcsán ez is fontos szempont. Amikor pedig már a rendszer teljes egészében készen van és kipróbáltuk, már érezni is fogjuk, hogy semmi különbség nincs a hagyományos, és az általunk megtermelt között. Mivel pedig egy oda-vissza mérő órának köszönhetően még a villanyszámlánk is csökkenhet, így a befektetett összegek belátható időn belül meg is térülhetnek. Mivel pedig ez sokaknak nem utolsó szempont, így egyedi megállapodást kötnek az elektromos művekkel, ami mindkét fél számára igen előnyös lehet.