Amikor elkezdjük keresni az új otthonunkat, akkor sokszor csak a kinézetét figyeljük, pedig ennél sokkal több dologra kell odafigyelnünk. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi mindent kell felújítanunk, és hogy mekkora számláink lesznek a későbbiekben. De szerencsére ennek már nagyon könnyen utána nézhetünk, hiszen az ingatlanokat már csak egy energiatanúsítvánnyal lehet eladni, amin pontosan rajta van az ingatlan energiafogyasztása.

Ezért erről eladóként ne feledkezzünk meg, de szerencsére nem is nehéz beszerezni, mert az Energiatanúsítvány Székesfehérvár területén, már napokon belül a kezünkben lehet. Így vásárlóként tisztában lehetünk azzal, hogy mennyi energiát fogyaszt a lakás, ezért ezt mindenképpen nézzük meg alaposan. Persze a legtöbb esetben a régi háztartási gépek fogyasztanak csak sok áramot, így ha azokat lecseréljük, akkor máris kisebbek lesznek a számláink.

De ha biztosan megfelelő lakást szeretnénk venni, akkor mindenképpen célszerű szakemberekkel is megnézetni az állapotát, mert így biztosan nem fogunk csalódni és rossz döntést hozni.