Általában ha a nyomkövet rendszereket beépíttetjük az autónkba, akkor mindenképp fontos, hogy a térkép szolgáltatást is igénybe vegyük. Többek között erről a nyomkovetes.net oldalról is könnyedén tájékozódhatunk, hiszen a szakemberek mindent megtettek annak érdekében, hogy ügyfeleiket tájékoztassák. A térkép szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén nyomon követhetjük járműveinket, valamint egyéb szolgáltatásokat is igénybe vehetünk. Ez a fajta szolgáltatás, online, 24 órás nyomkövetést tesz lehetővé, amelynek köszönhetően mindig pontosan tudni fogjuk, hogy éppen merre tartanak a járműveink. Amennyiben probléma merül fel, akkor lehetőségünk van arra is, hogy esetlegesen az autó csakis akkor indul el, amikor mi engedélyt adunk rá. Amennyiben az autónkban megszólal a riasztó, a rendszer azonnal riasztást küld nekünk, akár e-mailben, akár pedig SMS-ben. Akár még grafikus diagramot is készíttethetünk a sebességről, valamint a menetidőről, amin keresztül szintén lehetőségünk nyílik az ellenőrzésre.