Az, hogy pontosan milyen napelemes rendszert építünk ki az ingatlanunk területén, vagy éppen a telken belül, az ige sok mindentől függ. Többek között a napelem kihelyezése előtt a szakemberek pontos terveket készítenek a kivitelezést illetően, hiszen figyelembe kell venni az egyes domborzati viszonyokat, valamint azt is, hogy milyen uralkodó környezeti hatások jellemzik a területet. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szögben kerül kiépítésre a rendszer, valamint hogy mekkora az a mennyiség, amely a napos órák számára utal. Bizonyos számítások után a szakemberek elkészítik a terveket, majd ezt követően megkezdődhet a kivitelezés. Általában ez csak jó pár napot szokott igénybe venni, így nem kell attól aggódni, hogy éppen több hétbe is belekerül a gyártás és a szerelés. Természetesen nagyon fontos az, hogy van-e például vezetékes áram a környéken, valamint hogy milyen mértékben van arra lehetőség, hogy esetlegesen a megtermelt áram hogyan raktározható. Ugyanis ha ez megoldható, akkor is lehet zöldenergiánk, ha éppen nem süt a nap.