A kerti munkák során sokszor szükség van minőségi fényerőre, hiszen csakis ebben az esetben tudjuk megoldani mondjuk a karbantartási munkálatokat. Többek között döntenek az ingatlan tulajdonosok sok esetben a reflektor felszerelése mellett. Ugyanis ez a fajta világító eszköz kifejezetten úgy lett kialakítva, hogy a környezeti hatások ne tudjanak neki ártani, valamint egy bizonyos területet képesek tökéletesen megvilágítni. Ami minden esetben fontos, hogyha költséghatékony megoldást szeretnénk választani, akkor vagy a LED-es megoldások mellett döntsünk, vagy esetlegesen a napelemes kivitel mellett, hiszen ebben az esetben az áramfelhasználás minimális lehet. Ha pedig zt szeretnénk, hogy a reflektor akkor kapcsolódjon fel, amikor arra szükség van, akkor érdemes ellátni mozgás érzékelővel is, hiszen így nem kell állandóan le és fel kapcsolni, ugyanis a rendszer önmagát vezérli attól függően, hogy mekkora forgalom halad el előtte. Ez pedig energiatakarékosságot eredményez még a hagyományos reflektorok esetében is.