Mára a nyomdaipar olyannyira fejlődött, hogy a lehető legmodernebb technikákkal dolgoznak a szakemberek. Éppen ezért a digitális nyomtatás virág korát éli. Természetesen vannak fizikai határok, de általában a nyomtatás esetében már rengeteg anyag szóba jöhet. Amennyiben kis formátumú nyomtatásra van szükségünk, általában a szórólapok, a névjegyek és az egyéb kiadványok azok, amik szóba jöhetnek, míg a nagy formátum esetében az óriás plakátok, valamint azok a dekorációs eszközök, amelyek hozzá járulhatnak egy-egy üzlet vagy éppen bolt díszítéséhez. Természetesen válogathatunk a különféle öntapadós és papír alapú anyagok közül, tulajdonképpen mindig azt kell figyelembe venni, hogy az adott nyomatot pontosan mire is fogjuk használni. Ami az egyik legsokoldalúbb anyag, az a matrica, amely nem csak magába használható akár kültéren is, de akár még táblára is feldekorálható. Ez általában vagy horganyzott vaslemez, vagy éppen habosított PVC. Mivel ezek is kültéri anyagok, így nem árt nekik sem az időjárás, sem pedig az idő múlása.