Amikor egy valóban nagy esküvő megszervezésén munkálkodunk, sokszor azt nem tudjuk, hogy is áll pontosan a fejünk. Persze mindenképp szem előtt kell tartani, hogy ilyenkor minden álom megvalósuljon, hiszen ez a legfontosabb. A különleges elképzelések is helyet kapnak ezen a napon, valamint gyakran a szakember feladata, hogy mindent megvalósítson, amit az ifjú pár csak szeretne. Ilyenkor olyan emlékek születnek, amelyek teljes egészében felbecsülhetetlenek, az esküvői fotós éppen ezért az egyik legfontosabb résztvevő a csapatban. Fontos, hogy minden pillanatot megörökítsen, hiszen a későbbiek során így van lehetőség válogatni, valamint a pár azokat az emlékeket is újra élheti, amelyekben csakis egy pillanatig volt részük. Ha pedig már készen vannak a képek, az utómunkálatokon is átestek, bármikor elérhetők elektronikus formában, amely könnyedén kezelhető és persze örökre megmarad számunkra. A nyomtatás kapcsán pedig érdemes lehet speciális alapanyagokat használni, hiszen így a végeredmény is izgalmasabb.